Azt tapasztalom, hogy leginkább a boldogságra vágyunk az életben. Különféle módokon próbáljuk elérni, és időnként sikerül is úgy alakítani a körülményeket, hogy azt érezhetjük: végre megvan! Aztán a legkisebb változás is kibillent bennünket ebből az állapotból.
Illúziót kergetünk? A lehetetlenre vágyunk? - Én azt érzem, gondolom, (gyakorlom!) , hogy NEM. Ez nem illúzió. Csak nem jó nézőpontból közelítünk a célhoz.
Talán az első és legfontosabb felismerés lehet, hogy a tartós „boldogság”, ami nem illan el a körülmények változásával, az sokkal inkább egy belső egyensúlyi állapot átéléséből adódik, mint a külső körülmények ideálissá formálásából. Azt nem állítom, hogy a külső körülményeknek semmilyen hatása nincs erre az egyensúlyra, de valójában sokkal kisebb, mint amekkora jelentőséget általában tulajdonítunk nekik.
Az is fontos szemléletformáló tényező, ahogyan az életünk folyamatára tekintünk. Jellemzően egymástól elkülönülő szakaszok, életterületek, kapcsolatok, törekvések, eredmények, javak összességeként gondolunk rá. Az a benyomásunk, hogy ha ezeket megszerezzük, akkor végre végérvényesen boldogok leszünk. Ez az attitűd vagy nem is vesz tudomást arról, hogy valójában az élet legalapvetőbb tulajdonsága a változás, vagy ha tudomást vesz róla, akkor a vele történő változásokat a sorsnak, a véletlennek, esetleg a (bal)szerencsének tulajdonítja.
Összességében tehát azon kellene változtatnunk, hogy a „boldogságra” ne úgy gondoljunk, mint megvalósítandó, elérendő célra, sokkal inkább úgy, mint olyan tartós, belső megelégedettségre, ami természetes velejárója (termése), a mindenkori valós szükségleteket kielégítő, önmegvalósításra törekvő, fizikálisan, érzelmileg kiegyensúlyozott életvitelnek. Ez a törekvés pedig minden életszakaszban és minden körülmények között változatlan lehet.
Talán segíthet az életről bennünk lévő kép formálásában, ha úgy gondolunk rá, úgy képzeljük el, mint egy folyót. Különböző körülmények, az éghajlat, a táj formálják az útja során. Az út végén már nem olyan, mint amikor forrásként a felszínre került. Néha ágakra szakad, zuhataggá válik, máskor békésen kanyarog, van, hogy örvénylik, árad. Mégis végig kísérhető, és minden pillanatban önmaga.
Életfolyam. Az én életfolyamom. Önazonos lényem kibontakozásának folyamata.
Az önazonosságunk felé tehető első lépés annak felfedezése, hogy emberként összetett, bio-, pszicho-, intellektuális, szociális és spirituális lény vagyok. Az általam alkotott mozaikszóval: BIOPSZIS. Az életfolyam áramlása, cél felé törekvése pedig azt jelenti, hogy a biopszisban lévő általános és személyes potenciált felfedezzük és megvalósítjuk. Erről szól a mindenkori valós szükségleteinkre adott válaszokból kibomló életvitel és személyiségfejlődés.
Ha a testi, érzelmi/kapcsolati, intellektuális, társadalmi és spirituális potenciálunk elegendően megengedő térben tud bontakozni, annak eredménye a biztonság, az önazonosság, a növekedés, az öröm, a teljesség élményének megélése. A boldogság maga.
Néha elég, ha az utat és a lépéseket megtaláljuk hozzá. Időnként arra is szükség lehet, hogy hozzáférjünk az erőforrásainkhoz, ami a lépteinket viszi. Vagy meggyógyítsunk olyan sérüléseket, amik nem engedik, hogy megtegyük ezeket a lépéseket.