Rutinná silányult reggeleken,
elröppent éveim és
gyermekeink bőrömbe vésett
nyomával testemen,
unott fáradtsággal munkába induló
hátad közepétől azt kérdezem:
Mi lett velünk?!
Mivé szürkült az életünk?!
Tudnánk-e még együtt színeket látni
a kölcsönnel terhelt otthonukba –
vagy a „jel” és „zálog” fogalma
az egymás ujjára húzott aranykarikáról
végleg leválik?
Csak a jelzálog kísér minket a halálig?
